Versenygalamb iskola


Genetikai tendenciák és pszichológiai hajlamok

Ha a postagalambok nem a „versenygalamb iskolában” vannak, akkor a vadonban – még akkor is vadon, ha azt a galambász galambdúcnak is hívja. Ha a postagalambok nincsenek folyamatosan (minimum) napi szintű kapcsolatban a galambászokkal, (itt nem csak az etetés 5 percére gondolunk) akkor egy „természetes” vagy „vad” pszichológiai környezetben nőnek fel. Mint minden állat, a galambok is olyan genetikai kódokkal születnek, amelyek irányítják a pszichológiai hajlamaikat. A legtöbb galamb pszichológiai hajlama nem teljesen kompatibilis azokkal a háziasított körülményekkel, amelyek egy postagalamb dúcban találhatóak meg. Minden galamb ösztöne, beleértve a háziasított postagalambokat is, egyértelműen a „vadon” felé hajlik. Galambjaink „természetesen” gyanakvók, félénkek, és félnek bármi mástól, ha azok nem más galambok vagy postagalambok. Az emberek idegenek, akiktől ösztönösen félniük kell. Sok időt, elhivatottságot, türelmet és pozitív megerősítést igényel a hozzáértő és féltő galambászoktól, hogy a galambok leküzdjék ezeket a „természetes” genetikai tendenciákat és pszichológiai hajlamokat.

Miután kikeltek a fiatal madarak és kinyílt a szemük, minden nap tapasztalniuk kellene valamilyen tudatos „versenygalamb iskolát”. Az emberi interakció jelenlétének megtapasztalása nélkül a fiatal madarak egyedül a természetes genetikai tendenciáikat és pszichológiai hajlamaikat követve fejlődnek és nőnek fel. A postagalambok háziasítása, tanítása és edzése, hogy a versenyeket könnyen vegyék, egy olyan folyamat, amely közvetlen ellentétben áll a „természetes” tendenciáikkal és hajlamaikkal. A galambok nem úgy kelnek ki, hogy automatikusan vagy természetesen tudnának bármit is a társadalmilag felépített verseny programról, amit a világ minden részének galambászai kitaláltak. A galambok csakis önmaguk megőrzésének természetes tendenciájával kelnek ki. Ezek a tendenciák a túlélés alapvető összetevőit tartalmazzák úgy, mint evés, ivás, menedékkeresés, a félelem felhasználása és az utódnemzés. A félelem egy nagyon fontos része a vadállatok és a háziasított állatok sikeres túlélésének. A félelemre való sikeres reagálás a legtöbb galamb sikertörténete. A félelem egy túlélési eszköz. A vadgalamboknál a félelem megjelenése a sikeresség legelső fokmérője. A bajnok versenygalamboknál a bizalom megjelenése a sikeresség legelső fokmérője.

Versenygalamb iskola

A „versenygalamb iskola” egyik elsődleges célja, hogy leküzdje és kiiktassa a „természetes” félelmet, amely megjelenik a vad és a háziasított galambok túlélési mentalitásában is. A galambokat arra kell tanítani és edzeni, hogy bízzanak a galambászban. Következésképpen, a „galambiskola” elsődleges célja, hogy csökkentse és kiiktassa a félelmet, és hogy a természetes félelmet megtanult bizalommal helyettesítse. Mi a „versenygalamb iskola”? A versenygalamb iskola egy napi folyamat, ami alatt a galambászok tanítják és edzik a galambjaikat azért, hogy a versenyeredmény legelejére kerüljenek a versenyeken. A versenygalamb iskolát rögtön a kikelés után el kellene kezdeni.

A fiókákkal óvatosan kell bánni, minden alkalmat meg kell ragadni, hogy megszagolják és megérintsék a tenyésztőt illetve hallják a hangját is. Mikor a szüleiket etetik a fészekben vagy a dúcban a galambászoknak hang utasítással vagy valamilyen másfajta mesterséges módon kell jelezniük az etetési időt, például egy síppal. A vadnyugaton a szekérkaravánok vagy a farmok szakácsai egy csörgő vagy zörgő jelzést használtak, így jelezték a farmon dolgozó munkásoknak, hogy étkezés ideje van. Mikor a vacsorát jelző hang megszólalt, a tehenészek fürgén igyekeztek a vacsoraasztalhoz. Ugyanez a helyzet a versenygalambokkal is. A galambok megtanulnak „jönni” az etetésre. A galambjaink természetes tendenciája az, hogy eltávolodjanak a galambászuktól mikor találkoznak vele a dúcban vagy azon kívül. Az etetést egy csábításként használva, a galambokat meg lehet tanítani arra, hogy közeledjenek a galambászukhoz mintsem, hogy eltávolodjanak tőle a félelem miatt és ezt azért tegyék, mert bíznak benne,

A „versenygalamb iskola” minden galambász esetén lehet más és más, azaz minden egyes galambász kedvelt és nem kedvelt módszerein alapul. Ez is az egyik nagy szépsége és csábítása a versenygalamb sportnak. Minden galambász ki tudja fejleszteni a saját menedzsment rendszerét arra a társadalmi helyzetre alapozva amelyben él, például családi elvárások, financiális korlátok, időbeni korlátok, munkahelyi elvárások, építési szabályzatok, városi szabályozások, szomszédokkal való viszony, stb. Függetlenül attól a rendszertől, amit egy galambász kifejleszt és használ, a galamboknak azt életük minden napján meg kell tapasztalniuk mert az állatok és a galambok optimálisan a mindennapos gyakorlás által tanulnak. Ugyanazt a rutint ismételve nap mint nap meg fogja erősíteni a rendszer alapvető összetevőit. A következetesség és az ismétlés fejleszti a bizalmat. A galambok megtanulnak bízni, ha az elvárásaiknak minden nap megfelelnek.

Sajnálatos módon sok galambász próbálja következetlen módon tanítani vagy edzeni a galambjait – csak bizonyos kritikus időszakok alatt.

Sok galambász nem figyel oda a fiataljaira, mígnem szembesülnek a következő kritikus időszakokkal:

  1. jelölés vagy gyűrűzés;
  2. elválasztás;
  3. edzésre gyűjtés csak azelőtt, mielőtt a fiatal madarak versenysorozata kezdődik,

Vannak olyan galambászok, akik kijelentik, hogy ők arra használják a versenyeket, hogy megtanítsák fiatal madaraikat hogyan találjanak haza és megszokják a stresszt.

A cikk célja, hogy sokkal proaktívabb és figyelmesebb „versenygalamb iskolát” javasoljon arra az időszakra, míg a fiatal madarak megtanulják az alapjait egy választékos dúc menedzsment rendszernek életük hétköznapjain. Ez egy sokkal fejlettebb tanítási módszer, mintsem várni a fiatal madarak háziasításával vagy tanításával addig, míg elérnek egy vagy két kritikus időszakot az életük első évében. Sok galambász elhalasztja az oktatást és az edzést, mert drasztikusan alábecsülik a galambjaik valódi intelligenciáját. Ezek a galambászok nem látják annak a veszélyét vagy hátrányát, hogy csak valamikor a jövőben kezdik majd el a fiatal madaraik edzését. Azonban a jó postagalambok hihetetlenül okos madarak. Sokkal több információt jegyeznek és értenek meg, mint azt sok galambász gondolná. Egy negatív tett hetek vagy hónapok pozitív edzését tudja tönkretenni. Miért? Még egyszer, mert a galambok a természet vad teremtményei. Arra számítanak, hogy megijesztik őket. Következésképpen, amikor valóban megijesztik őket a természetes félelmeik aktiválódnak és erősödnek fel. A negatív tettek helyrehozása, ami a galambok bizalmának visszanyeréséhez kell, hatalmas mennyiségű időt és türelmet igényel.

Azon galambászoknak, akik téli fiatalokat nevelnek, a versenygalamb iskola most éppen aktuális. Kérem, ne várjanak a fiatal madaraik kézbevételével az elválasztásig;

Mire a fiatal madarak elválasztásra kerülnek, már tudniuk kellene, hogyan egyenek önállóan és hogyan jöjjenek, ha hívják őket; habár nem válaszolhatnak minden egyes etetésre helyesen, hiszen ők még csak gyerekek – nem felnőttek. Az elválasztott madaraknak tudniuk kell, hogy ki Ön. Tapasztalniuk kellett már a fészekben minden lehetséges érzékszervükkel az Ön gondoskodását és féltését: látással, hallással, érintéssel, szaglással. Ők csodálatos, intelligens madarak, akiket egy olyan, hivatalos galambiskolával kell tanítani és edzeni, amit Ön a legjobb menedzselési módszerre alapozva fejlesztett ki annak érdekében, hogy megszűnjenek a félelem által támogatott természetes tendenciáik.